Mindenszentek, gyász
Október vége közeleg, s ezzel együtt érkeznek a megemlékezés ünnepei, a Mindenszentek és a Halottak napja. Az emlékezés halottainkra, elvesztett szeretteinkre sokszor súlyos, nehéz érzésekkel tölti el a szívünket, kiemelten az ünnepek időszakában. Nehéz ez főként akkor, ha nincs lehetőségünk beszélni az érzelmeinkről, a hiányról, a fájdalmunkról, a szomorúságunkról.
Olyan kultúrában élünk, ahol nagyon nagy az elvárás, hogy ne mutassuk a gyengeségünket, az elesettségünket, a fájdalmainkat. Ismerősek ezek a bátorító mondatok? „Légy erős! Az idő mindent megold! Már nem kellene így érezned!” Mintha minden arra lenne programozva, hogy ne gyászoljunk, vagy csak igazán rövid ideig. Ha belegondolunk, szinte nem is látunk gyászoló embereket. Pedig a gyász, mindannyiunk életének a része, a gyász a veszteségünkre adott természetes emberi reakció.
A halálhoz való viszonyulásunk az elmúlt évszázadok folyamán nagyon sokat változott. Nem volt ez mindig így, ahogyan napjainkban. Ha visszatekintünk az emberiség történelmében, akkor láthatjuk, hogy a középkorban még teljesen természetes volt az emberek halálhoz való hozzáállása. Nagyon sokat segítettek hajdanán a rítusok. A magyar paraszti közösségekben is igen sok hagyományos halotti rítust, szokásokat találunk, amik segítettek az embereknek a szerettük elvesztésének feldolgozásában. S ahogyan az idők folyamán elhagytuk a rítusokat, a temetők is kikerültek a város központjából a városok szélére, úgy távolodott el a haldoklás folyamata az otthonokból a kórházakba, s vált maga a halál egyre félelmetesebbé az ember számára. S ezzel együtt a 20. századra már a halál témáját egyre több hallgatás övezi. A halál a gyász, tabu témává váltak, s lássuk be, ez igazán megnehezíti a gyász folyamatunk könnyebbülését, a gyász feldolgozását.
A gyászcsoportok lehetőséget biztosítanak a gyászunk feldolgozására. Egy ilyen, szakember által vezetett meghitt, bensőséges légkörben tud gyógyulni a megtört, összetört lélek. Sokszor úgy képzelik el az emberek, hogy a gyászcsoportban csak felerősödne a szomorúságuk, ezért nem csatlakoznak. Ez viszont egy tévhit. A gyászcsoport az a hely, ahol megélhetik a gyászolók, hogy nincsenek egyedül, hogy az érzéseik (düh, harag, önvád, lelkiismeretfurdalás, fájdalom, szomorúság…) teljesen normálisak, ahol új perspektívák nyílhatnak, s ahol új megoldási mintákkal gazdagodva megérkezik a gyászolók életébe a remény a helyzet megváltoztatásához, a mindennapi életük egészséges folytatásához. Fontos ez, hiszen a gyász nem csupán személyes ügy. Felelősséggel tartozunk a körülöttünk élő szeretteinkért is.
Sokan azért tartanak a gyászuk feldolgozásától, mert nem akarják végleg elengedni a szerettüket. S ez ugyancsak nagy tévhit. Nem kell elengedned, akit szerettél és már meghalt. Hanem helyette át kell alakítani ezt a köteléket egy más minőségűvé. Ebben tud támaszt nyújtani sokszor egy gyászkísérő szakember, vagy egy gyászfeldolgozó csoport.
Hiszen akkor vagyunk túl a gyászon, ha az elvesztett személyre gondolva a SZERETET jön fel bennünk, nem pedig a fájdalom.
Akinek segítségre van szüksége veszteségének feldolgozásában, városunkban a Borostyán Házban van lehetőség egyéni gyászkísérésre, illetve ugyanitt minden félévben indul egy-egy gyászfeldolgozó csoport.