Egy gyermek érkezése a családba

Egy gyermek érkezése agy családba nagyon sok változást hoz. Már az érkezésének az időszaka - legyen ez a várandóság, vagy örökbefogadás esetén a várakozás- egy olyan időszak, amelyben már hangolódunk a lelkünkben valami másra, valami újra, amiről fogalmunk sincs, hogy milyen lesz.

A baba érkezésével viszont minden megváltozik. Megváltoznak az életkörülmények, a napi ritmusunk, a mindennapok rutinja, a szokásrendszerünk, a kapcsolataink. Családdá válunk, amiről még nincs korábbi tapasztalatunk.

S így van ez minden újabb és újabb gyermek érkezésénél, amikor 3 fős családból 4 főssé, vagy nagycsaláddá leszünk. Mégis talán a legnagyobb mérföldkő az első gyermek érkezése. Hiszen meg kell tanulnunk anyává és apává lenni, majd ezekben a szerepeinkben újra megtanulni egymással a kapcsolódást. Bizony új szerepeket kell tanulnunk, eddig ismeretleneket. S nem csupán az anyait és apait. A gyermek érkezésével a maga természeténél fogva változik a kapcsolatunk minősége a szüleinkkel, (akik ugyancsak tanulnak nagyszülővé lenni), a barátainkkal, a párunkkal. Más lesz a párkapcsolat, az is átalakuláson megy át. Erről pedig ritkán beszélünk, viszont hasonlóan más életciklus váltásokhoz, a gyermek érkezése is új feladatok és kihívások elé állítja a párkapcsolatot.

Valljuk be, a közhiedelemben van, egy kisbaba érkezése körüli időszak le van öntve egy rózsaszín cukormázzal. „Életed legszebb időszaka”, „otthon lehetsz ezzel a gyönyörű babával”, „semmi dolgod sincs”, „pihenj sokat a baba mellett”, „kis gyerek kis gond…”, „ne törődj semmivel, dolgoznod sem kell, élvezd ezt az időszakot.” S akiknek gyermeke van, jól tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Természetesen csoda egy baba érkezése, viszont sok az eddigi ismeretlen teher, sok feszültséget, stresszt, szorongást rejthet magában. S a legtöbb édesanyában, amikor megjelennek a rossz érzések, a bizonytalanság, még társul mellé egy nagy adag lelkiismeretfurdalás is, hogy másoknak bizonyára tényleg gondtalan és pazar boldogság, csak én vagyok ilyen nyomorult.

Mert igen nyomorultnak érzi magát a fiatal anya, ha nem sikerül a szoptatás, nehéz a napi rutin, fárasztóak az éjszakák, ha a gyermeket nem tudom megnyugtatni, ha sokat sír, ha nem alszik, ha nem úgy eszik, ha nem úgy indul a mozgásfejlődése, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Szerencsétlennek, bizonytalannak, inkompetensnek, fáradtnak, kimerültnek, csalódottnak, tehetetlennek érzi magát. S bizony helye van ezeknek a rossz érzéseknek! Hogyne lenne. Akár még a veszteség érzésének, a gyásznak is. Hiszen a baba érkezésével mennyi mindent elveszítünk; az addig bevált mindennapunkat, az addigi párkapcsolatunk minőségét, a barátainkat (egy időre távolabb kerülnek, van akiket valóban el is veszíthetünk), a ritmusunkat, egy időre a „szabadságunkat”, hiszen már nem akkor és oda megyünk el otthonról egy kisbaba mellett, ahová korábban.

A párkapcsolatra is nagy hatással van. Kevesebb ideje marad a párnak egymásra, a fáradtság és kimerültség, a csalódottság természetesen ide is hatással van. Egy időre lehetséges, hogy csökken az intimitás, kevesebbek lehetnek a szexuális együttlétek, a feleség már nem feltétlenül tud az a feleség lenni, aki korábban. Kevesebb idő jut a lakásra, a finom ételek készítésére, s a férjére is. Több lehet a veszekedés, a nézeteltérés, a baba nevelésével kapcsolatban és a mindennapi élet szervezésében egyaránt. Erősen magában rejti ez az időszak a kapcsolati krízis lehetőségét.

Mégis mit tehetünk?

• Véleményem szerint az első és legfontosabb, hogy beszéljünk róla itt a médiában is minél többet. Hozzuk le a baba érkezése időszakának elképzelt változatát ide a földre, a valóságba. Annak a tudatosítását, hogy bizony ez egy nehéz időszak, egy normatív krízis (természetes krízis), amit különbözőképpen tudunk megoldani, és teljesen rendben van, ha nehéz.
• Beszélgessünk a párunkkal is minél többet! Fejezzük ki az érzelmeinket és szükségleteinket egymás felé (a kevésbé vállalhatóakat is)!
• Fogadjuk el a negatív érzelmeinket, mert helyük van ebben a változásban.
• Tudjunk segítséget kérni. (Barátnőtől, anyatárstól, apatárstól, nagyszülőtől…)
• Keressük meg a saját erőforrásainkat, és szánjunk időt magunkra a gyermek nélkül is. (Egy olvasásra, sétára, mozgásra, zenehallgatásra, barátokkal való beszélgetésre.)
• Ha úgy érezzük elakadtunk, bátran kérjük szakember segítségét, akár pár, akár egyéni terápiában, segítő beszélgetésben.
• Engedjük el a tökéletes anya, apa, és tökéletes család elvárásainkat magunkkal szemben! Az elég jó, pont elegendő!

Kedves édesanyák és édesapák! Vigyázzatok magatokra és a kapcsolatotokra. Minden változik a baba érkezésével, nem ragadhatunk abba bele, hogy régen más volt, hogy most miért nem úgy történnek a dolgaink, mint korábban. Be kell lássuk, hogy ez az újratervezés időszaka, s mint minden más életciklus váltásban, ha kellő rugalmassággal és nyitottsággal állunk ebbe az átalakulásba, valóban sokat kamatozhatunk belőle mi is, gyermekünk is, és számos fejlődési lehetőséget rejt magában, önismeretünkben és párkapcsolatunkban egyaránt.

Szeretettel, F. Csikós Szilvia